KEZDŐLAP BEMUTATKOZÁS SZOLGÁLTATÁSOK AUTÓSZALONOK
AUTÓ MIRAI

BEMUTATKOZÁS

25 ÉV TAPASZTALAT

Az Autó Mirai Kft. 1999. óta van jelen a magyar autópiacon, napjainkban a legnagyobb hazai Mazda márkakereskedés.

A japán Mazda márka bevezetése és az ehhez kapcsolódó márkakereskedői hálózat építése 1991-ben kezdődött Magyarországon, a Mazda Motor Hungary Kft. 1992. évi létrehozásával alakult meg az importőri iroda. A cég az importőri nagykereskedelmi tevékenységen túl, közvetlenül kiskereskedelmi feladatokat is ellátott 1999-ig, amely után e tevékenységet az Autó Mirai Kft. végezte vadonatúj építésű telephelyén, Budapesten a XI. kerületben.

1993-ban alakult meg az Autó Óbuda Kft., amely az elsők között kezdete meg a hivatalos márkakereskedői tevékenységét a III. kerületben. Később Székesfehérvárra is kiterjesztette érdekeltségét, márkakereskedéssel, szakszervizzel.

2008-ban épült fel Közép-Európa legnagyobb Mazda autószalonja Budaörsön, amelyet az Autó Budaörs Kft. üzemeltetett.

Ezen három cég a nyitásuktól kezdve folyamatos növekedést, fejlődést tudtak felmutatni, míg 2010-ben az Autó Mirai Kft-be történő beolvadásuk után létrejött a legnagyobb hazai Mazda márkakereskedés, amelyhez csatlakozott a Győrben található Mazda Nippon autószalon. Ebben az időben az Autó Mirai Kft. öt Mazda (Budapest III. és XI., Budaörs, Székesfehérvár, Győr), egy KIA (Budapest III.) és egy Hyundai (Székesfehérvár) autószalont működtetett.

A Mazda 2012-től kezdődött megújulásával, a vadonatúj Skyactiv modellek bevezetésével, piaci részesedésének jelentős növelésével párhuzamosan az Autó Mirai Kft. sikertörténete is folytatódott, évről évre remek gazdasági és kereskedelmi mutatókkal büszkélkedhet. A Mazda márkán belül folyamatosan 35% körüli piaci részesedést tud realizálni az új gépkocsi értékesítésben, tehát minden Magyarországon eladott harmadik Mazdát a cégtől vásárolnak meg. Az értékesítéshez szorosan kapcsolódva folyamatosan növekszik a szerviztevékenység és alkatrész forgalmazás mértéke és eredményessége.

A sikereket jellemzi, hogy a folyamatos piacvezető pozíció mellett a Mazda Budaörs 2011-ben elnyerte – az ISC által végzett felmérés alapján – a legjobb magyar kereskedés címet, Balogh Zsuzsanna gépkocsi értékesítési tanácsadó 2012-ben az európai kereskedők nagydíját kapta meg, míg 2016-ban Pászty Attila a KIA gyári szerelők világversenyének győztese lett. 2017-ben pedig a cég szervizei elnyerték a GÉMOSZ NÍVÓDÍJAT, amellyel az ország legjobb márkaszervizét jutalmazta a szakma.

Folyamatos átalakulások, a tevékenységek racionalizálása során lehetőség nyílt a meglévő telephelyek folyamatos modernizációjára, felújítására, illetve új telephely kialakítására. Az Autó Mirai jelenleg három Mazda autószalonban és Mazda, KIA, Fiat, márkaszervizben várja ügyfeleit.

Az Autó Mirai ügyvezetője, Szabó Gábor 1991-től a Mazda bevezetésének első pillatanaitól, a cég dolgozói közül pedig még ma is jó páran több mint 20 éve aktívan a márka termékeivel foglalkoznak a cég állományában. Méltán lehetnek büszkék teljesítményükre, hisz kijelenthetjük, hogy nincs még egy hasonló Mazda márkával foglalkozó cég hazánkban, amely akkora tapasztalattal rendelkezik, mint az Autó Mirai Kft.

Az Autó Mirai Kft. tulajdonosa 2002. óta a Carnet Invest Zrt., amely 2015. őszéig az MKB-Euroleasing cégcsoport tagjaként működött. 2016 után, a tulajdonosi változásokat követően, 16 márkával, 10 márkakereskedéssel, 23 telephellyel az ország egyik legnagyobb, magántulajdonban lévő gépjármű kereskedelemmel és befektetésekkel foglalkozó vállalkozásaként tevékenykedik.

A Mirai elnevezés japán szó, jelentése jövő. Az Autó Mirai Kft. joggal bízik abban, hogy a nevéhez méltó módon tud a jövőben is sikeresen jelen lenni a magyar piacon.

Szabó Gábor

ügyvezető igazgató
Autó Mirai Kft.

25
év tapasztalat
3
autószalon
48 000+
ügyfél
17 000+
eladott autó

SZOLGÁLTATÁSOK

Mazda márkakereskedésMazda márkakereskedés
Használt gépkocsikHasznált gépkocsik
Mazda, KIA, Fiat márkaszervizMazda, KIA, Fiat márkaszerviz
Mazda, KIA, Fiat alkatrészekMazda, KIA, Fiat alkatrészek
Biztosítás ügyintézésBiztosítás ügyintézés
Karosszéria lakatos üzemKarosszéria lakatos üzem
Fényező üzemFényező üzem
Külső-belső mosásKülső-belső mosás

AUTÓSZALONOK

AUTÓ MIRAI
1119 Budapest
Budafoki út 105.


AUTÓ ÓBUDA
1037 Budapest
Vörösvári út 123.


AUTÓ DÉL-PEST
1097 Budapest
Gyáli út 40.